Hírek
2026. nov. 1.
DSZC Mechwart
Eleink sírjainál
A Magyar Honvédség Országos Hadisírkarbantartó Programjához a tavalyi tanévben első ízben csatlakozott a Mechwart. A sikeres együttműködés folytatásaként ismét felkérték az iskolát a csatlakozásra.

Az őszi karbantartási munkákba, ismét az iskola egyik honvédelmet tanuló osztálya (9.d) kapcsolódott be, katona oktatójuk és az iskola egyik történelemtanárának a kíséretében. A rövid rendhagyó történelem óra és feladatismertetés után a Debreceni Köztemető „hadifogoly” parcellájának őszi lombtól és egyéb hulladékoktól való megtisztítása volt a fő feladat. Ezt követően az ún. Bombázottak parcellájában folytatták a munkát. Mindkét helyen mécses gyújtással és egy perces néma csenddel emlékeztek meg az ott nyugvó katona és polgári áldozatokról.
A „bevetés” zárásaként az elődiskola egykori tanárának a sírjánál rótták le kegyeletüket a „Mechwart közösség” nevében. Oláh István szintén az 1944.-es bombázások során vesztette életét az elődiskola óvóhelyén.
Köszönjük az AKSD Kft.-nek, a HTBK DSZ „Elfeledett emlékezet” Háborús Kegyeleti Kutatócsoportnak és a MATASZ HB megyei szervezetének, hogy támogatásukkal lehetővé tették, hogy ismét eleget tehettünk a felkérésnek és csatlakozhattunk egy ilyen nemes feladathoz.







KAPCSOLÓDÓ HÍREK

NYÍLT NAPOK A MECHWARTBAN
Kedves Pályaválasztó Diákok! Kedves Szülők! A Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum idén is megszervezi Nyílt Napjait, melyeken betekintést nyerhettek iskolánk életébe.
2026. nov. 17.
DSZC Mechwart

Bemutatjuk iskolánk nagykövetét!
Idén is megválasztotta nagyköveteit a Debreceni Szakképzési Centrum!
2026. okt. 28.
DSZC

